Új VÉDJEGYEK projekt, hogyan lesz egy márkából védjegy?

2021.05.05

A köznapi szóhasználatban a márka, márkanév vagy brand kifejezések, egy-egy termék vagy szolgáltatás, vagy azok csoportjának a megnevezésére vonatkoznak. Ezen fogalmak és nevek  oltalom alatt álló megfelelője: a védjegy. 

A védjegy definíciója lehet: olyan jelző, mely alkalmas egy gazdálkodó szervezet, vagy személy nevének, termékeinek ill. szolgáltatásainak megkülönböztetésére. További fő funkciója pedig, a minőség jelzése és a reklám. Az Önök által már jól kiválasztott név/ábra értékét megóvja, sőt növeli védjegybejegyzése.

Egyben a magyar védjegytörvény azon rendelkezésére is felhívnánk a figyelmét, hogy a neveket, ábrákat, szlogeneket a cég tulajdonosai is, akár mint magánszemélyek is bejelenthetik az alaki követelményeknek megfelelően és ezáltal egy esetleges későbbi gazdasági átalakulás esetén a védjegyjogi helyzet, a nevek tulajdonjoga egyszerűen kezelhetővé válik. Illetve, amennyiben korábbi cégük megszűnt, akkor a védjegyet / védjegyeket célszerű az új vállalatra átruházni, mivel, ha megszűnik a jogosult, akkor a védjegy is érvényét veszti.

Szintén érdemes figyelmet fordítani a cég által alkalmazott szlogenek és a színek védelmére is, amit szintén az 1997. évi védjegytörvény értelmében jogi védelem alá lehet helyezni más egyedi megoldásokkal egyetemben. 

Védjegyoltalomban részesülhetnek: 

a) szó, szóösszetétel, beleértve a személyneveket és a jelmondatokat is;

b) betű, szám;

c) ábra, kép;

d) sík- vagy térbeli alakzat, beleértve az áru vagy a csomagolás formáját;

e) szín, színösszetétel, fényjel, hologram;

f) hang;

g) mozgást megjelenítő megjelölés;

h) pozíciómegjelölés;

i) multimédia-megjelölés;

j) mintázat; valamint

k) többféle megjelölés összetétele.

Cégnevének, vagy termékének -a továbbiakban megjelölésének- oltalma a bejelentés napjától kezdődik, mivel a hivatalos védjegyokirat erre az időpontra visszamenőleg biztosítja a védjegy bejelentés által megszerzett jogokat.

Kérjük, tiszteljenek meg bizalmukkal, legyenek Önök is megbízóink iparjogvédelmi problémáik megoldásában !

Tegyék fel Önök is nevükre a pontot ! ®


Már látszik a "jéghegy csúcsa"

Amennyiben a bejelentett megjelölés nem tartalmaz olyan elemet, amely miatt a Hivatal a "feltétlen kizáró okok"-ra való hivatkozással elutasíthatja a bejelentést, valamint az eljárás folyamán nem érkezik észrevétel, vagy felszólalás, illetve ezen eljárások pozitívan zárulnak le, akkor a bejelentő 10 évre megkapja megjelölésére a védjegyoltalmat, amely oltalmi idő tízévente a megfelelő hatósági díj befizetése mellett akárhányszor meghosszabbítható.

Területi hatály, külföldi kiterjesztés:

A Magyarországon benyújtott védjegybejelentés csak Magyarország területén lesz érvényes, azonban a bejegyzés után lehetőség van további országokban is megszerezni az oltalmat, akár EU-n belül, akár más államokban. Például egy Nemzetközi védjegybejelentés útján ( WIPO hivatalán keresztül), vagy Európai Védjegybejelentéssel (EUIPO hivatal), vagy külön-külön országonként nemzeti bejelentések megtételével

Természetesen, amennyiben az EU területére teszünk un. Európai Uniós Védjegybejelentést annak hatálya és a regisztrációt követő oltalma kiterjed majd Magyarországra is.

A leírt információk tájékoztató jellegűek, a védjegyekkel kapcsolatos részletes rendelkezéseket Magyarországon a hatályos védjegytörvény tartalmazza (Vt.:https://www.mszh.hu/jogforras/1997_XI_Vt.pdf )